Egyesületről
A Hangszóró Közösségi Rádiós Amatőr Műsorkészítő Kulturális Egyesület 2008. március 25-én alakult azzal a fő céllal, hogy
- Közösségi rádiós műsorokat készítsen személyes közreműködéssel
Ezen kívül az Egyesület fő célja keretei között az alábbi célok megvalósításában vállal szerepet, a helyi igények, a lehetőségek, Egyesület rendelkezésére álló erőforrásai belül:
- A közösségi rádiós hagyományok megteremtése. műsorkészítés gyakorlatának bemutatása, oktatása,
- A közösségi rádiózásban résztvevő személyeknek közösségépítő programszervezés,
- A közösségi rádiós műsorkészítés népszerűsítése és szakmai színvonalának emelése,
- Együttműködni más hasonló célú egyesülettel a fenti témákban.
Az egyesület céljait a célokban megfogalmazott tevékenységgel kívánja megvalósítani, így különösen:
- Anyagi lehetőségein belül műsorkészítést bemutató kiadvány kiadása,
- Anyagi lehetőségein belül közösségi rádiózást segítő eszközök beszerzése,
- Közösségi rádiós szakmai programok tartása.
Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében – az elnökség döntése szerint - együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását.
Az Egyesület feladatai:
Folyamatosan felmérni, és ismerni azokat a problémás területeket, amelyeken az Egyesület tagságának mozgósításával a leghatékonyabban tudja a fő célja megvalósítását elérni
A Hangszóró Közösségi Rádiós Amatőr Műsorkészítő Kulturális Egyesület elnöksége
Kovács Attila
elnök
Péter Szabolcs
ügyvezető alelnök
Józsa Ferenc
általános alelnök
Ha az Egyesületről bővebb információt szeretne megtudni vagy érdeklődik a rádiózás, a műsorkészítés, vagy a marketing tevékenységek iránt, keressen minket
